13. nap, szerda. Sarawak anno.

Sarawak Maláj-Borneó keleti tartománya saját múlttal, kultúrával és identitás tudattal. Erről tanúskodik az a skanzen jellegű falu, amit a tengerpart közelében építettek, hogy az idelátogató turisták képet kapjanak a valaha itt élő törzsek és nemzettségek hétköznapjairól. A Sarawak Cultural Village egy klasszikus turista attrakció 60 ringgitért, de ez a legegyszerűbb módja, hogy bekukkanthass egy úgynevezett „long house” hosszúház belsejébe, ami még ma is fellelhető életforma errefelé. A családok együtt laknak egy cölöpökön álló hosszú faházban. A másik lehetőség persze az, hogy beautózol több száz kilométert Sarawak belsejébe, találomra letérsz az útról és ha szerencséd van, egy erdei tisztáson találhatsz egyet. Utána nincs más dolgod, csak szépen kopogni és reménykedni, hogy már tényleg nem divat a fejvadászat errefelé. Elnézést kérek, most jöttem Magyarországról. Bemehetnék egy percre önökhöz, nincs rendetlenség? Ha nem alkalmas visszajöhetek máskor… Szerintem egyszerűbb út a sokak által lenézett műfalu. A kicsit borsosnak tűnő belépőért 11:30-kor kapunk egy show műsort is a 22 fokosra lekondizott színházteremben. Leginkább táncelőadás dob kiérettel. Nem egy Mojszejev, de a vége felé felpörög a produkció és a csúcspont, amikor egy bennszülött harcos fúvócsővel ijesztgeti a nagyérdeműt. Az osztálykirándulás keretében idelátogatott diákok visítanak, a végén mindenki a színpadon, táncosok, zenészek, látogatók, diákok és a kis feleségem is, bizonyítva, hogy ő maláj népzenére is tudja nyomatni a csárdást.
Van még egy poénos ötletük, a belépőjegy mellé egy „útlevelet” kaptunk, amiben néhány szavas ismertető van a látnivalókról. Ezt aztán egy-egy népcsoport jellegzetes házánál elkérik és díszes pecsétet nyomnak bele. Remek ötlet, erről eszembe is jutott egy újítás. Magyarországon is van a „Tájak, Korok, Múzeumok” mozgalom, ahol hazánk különböző nevezetességeinél, egy azonos logójú bélyegzővel igazolják a füzetedben, hogy jártál ott. Fel lehetne dobni az érdeklődést azzal, hogy minden helyen más és más díszes nyomdamintát használnának. Így a gyűjtőszenvedély generálhat újabb látogatókat az eldugott kistemplomokba és múzeumokba. ©
Reggel, mint mindig, most is gondosan beraktuk az esőkabátokat, nagy szolgálatot tettek, a legjobb esőűző, egyszer sem kellett elővenni. Ha már itt voltunk a part közelében, megnéztük a szállodát, ahova eredetileg foglalni akartam. Határozottan behajtottam a főkapun, leparkoltam a főbejárat előtt és széles mosollyal köszöntöttem a londinert. Akadálytalanul jutottunk el a partig. Mivel a fürdőruha most is nálunk volt, hamar a vízben találtuk magunkat. Muszáj volt egy kicsit úszni, mert mára semmi gyaloglás nem maradt és az mégse lehet, hogy ne hullaként essünk be az ágyba este.
Délután még sorra vettük Kuching nevezetesebb szentélyeit, majd este nyolckor lementünk a folyópartra, hogy vegyünk egy szép faragott tálat, amit még az első nap kinéztünk a bazársoron. Pechünkre az éjszakai élet itt nem pezseg úgy, mint általában a déli országokban. Mindössze egy-két utcai árus tartott ki, asztalkáján olyan kellékekkel, mint sorsjegy, valami nagyon színes sütiféleség, és néhány csomag Viagra.(!)
Borneónak csak ebben a tartományában is még sok látnivaló van (barlangok, sziklaképződmények) de ezek több száz kilométerre vannak Kuchingtól, a mi időnkbe meg sajnos már nem fér bele, holnap utazunk tovább Bruneibe.