
Brunei Szultánság egy mini állam Borneón. Van a szultán, övé az olaj, meg van a nép, aki megköszöni, hogy brunei-i lakós lehet. Találtam egy jó kis blogot a neten, aki ide készül, azt is olvassa el, mert sokkal részletesebb mint az enyém. Az ebből leszűrt képem alapján, amolyan kis Szingapúrnak képzeltem el. Annál is inkább, mert a brunei-i dollár egyenértékű a szingapúrival és mindkettő hivatalos fizetőeszköz mindkét államban. Hogy valami csodaországba utazunk az is erősítette, hogy még a maláj oldalon elkérték a visszafele útra szóló repülőjegyünket, nehogy ott akarjunk maradni. Nahát ahogy lenni szokott, ilyenkor jön a pofára esés. A reptéri taxi monopóliumot élvez, akár csak nálunk, de itt vissza is élnek vele. A 25 $ ár duplája a szingapúrinak, fele akkora útért. A széles utak mentén, hosszú kilométereken át kovácsoltvas (!) kerítés őrizte a szultán vagyonát. Ilyet csak az Emírségekben láttam, de még ott sem volt aranyra festve a lándzsaformára kialakított vasvég. Beérve a városba először a modern, emeletes házakat pillantottuk meg, amik persze nem lehetnek magasabbak a szultán palotájánál, de egyre több helyen látni a házak között elhagyatott romos viskókat. Aztán kiderül, hogy ezek nem is elhagyatottak, nagyon is laknak bennük. Végül a szállodánkhoz érve ért a legnagyobb csalódás, az Interneten oly szépnek fotózott épület valójában nem az, és a szobánk olyan kicsi benne, hogy nem tudjuk kinyitni a bőröndöt, csak ha az egyikünk kimegy. Viszont jó lepukkadt környéken van. Elő is vettem a laptopot, hogy biztos ide foglaltam-e, és igen, csak az volt a csapda, hogy az Agodán a szállodaértékelő vendégek csupa 10-es meg 8-as osztályzatot adtak, de lehet, hogy valójában a tulaj regisztrál be különböző neveken, hogy aztán jó értékelést írjon be magáról. Végül mindegy, úgyis csak aludni járunk majd fel, azt meg lehet, legalábbis annak, aki bírja a 30 decibeles zajt, amit a matuzsálem klímaberendezés ad ki magából.
A portás fiú nagyon segítőkész, ad nekünk egy fénymásolt térképet és bejelöli rajta a látványosságokat. Már alkonyodik, amikor kiérünk a folyópartra, hogy megnézzük a híres vízifalut. A partot cölöpökön álló házak, vagy inkább kalyibák sokasága szegélyezi. A széles folyót ellepik a vízitaxisok, ócska kis ladikjaikon akkora állat nagy Yamaha motorok vannak, hogy egy uszályt is megtolna. Hasítanak is rendesen keresztbe kasul, viszik át a parton ácsorgókat a túloldalra, közben mindegyik tesz egy kitérőt és oda jön hozzánk, hogy nem akarunk-e vele városnézésre menni 20 dollárért. Mondtam az egyiknek, hogy majd holnap, erre máris szervezgetni akarta az életemet, hogy mikorra jöjjek ide, in the morning. Elindultunk a nagy mecset felé, amit már a kis szultán (szultán herceg, kis herceg szultán) építetett. Nem nehéz megtalálni, mert a müezzin folyamatosan tolja az imát, komoly erősítés mellett. Itt már fullba nyomatják a muszlint. A férfiak egy részén kaftán, a jellegzetes arab sityak sok gyerek fején, de nőkön nem látni csadort, csak színes fejkendőt hordanak. Rengeteg az arab felirat a közintézményeken, utca névtáblákon. A mecset előtt tábla hirdeti, hogy ma csak igazhitűek mehetnek be, gyaurok jöjjenek vissza holnap délután, de a fényképezőgépeiket hagyják otthon.
TOVÁBBI NAPOK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTS LEGALUL A NAPOK LINKJEIRE!
TOVÁBBI NAPOK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTS LEGALUL A NAPOK LINKJEIRE!